Ezt az évet a javításokra, szervezésre és a tervezett sportegyesület megalakítására szerettük volna fordítani. Ugyan ezek mind sikerültek, de nem kis örömünkre, sorra kaptuk a meghívásokat különböző eseményekre. Április 29.-én reggel 8.00 órakor indultunk a Sió-túrára. A rendezők kértek fel erre, hogy Siófok – Ozora között megrendezésre kerülő hagyományteremtő vízitúrán az óriás kenu részvételére is számítanak. Szép napos időben sok vízi jármű lepte el a csatornát. 32 km-es út a Sió legszebb szakasza. Megérkezésünkkor a falu apraja – nagyja kijött az eseményre, ahol sörözésen kívül gulyáslevessel és rétessel vártak bennünket a vendéglátóink. Nagyszerűen éreztük magunkat és késő este volt mire hazaérkeztünk. Július 22.-én a II. Borsodi Sör evezős versenyre kaptunk meghívást, hogy legyünk start vagy zászlóshajó a rendezvényen. A táv csak 10 km Alsóörs és Siófok között. A több ezer néző és a pár száz versenyző várta az evezőjelünket az indulásnál. A vízen levőket „vasalt” víz várta, szellő sem mozdult. A kenuban vendégek is eveztek, a Turizmus Rt vezetői, a BIB tagjai és újságírók is. Közben Borsodit fogyasztottunk a nagy melegben. A könnyű versenyhajók sorra előztek meg bennünket, esélyünk sem volt velük szemben. laza tempóban másfél óra alatt értünk Siófokra. A könnyed vasárnapi evezést egy közös vacsora tette még emlékezetesebbé. Augusztus 20- án barátok, ismerősök kérésére evezést és fürdőzést szerveztünk a Balaton strandolók által nem háborgatott helyeire, ahol tényleg kék a víz. A kristálytiszta tóba ugrálva önfeledten szórakozhattunk. Állami ünnepünket az esti tűzijáték koronázta meg.